éhező művészek

Hétfőn egy hétre visszatér a Bumeráng. A Music FM vezetősége ad teret és mikrofont Bochkor Gáboréknak, hogy elbúcsúzhassanak a hallgatóktól. A műsor stábja fizetség nélkül vállalta el a beugrást, Bochkor pedig most végre megszólal, és elmondja, mi zajlott le a kulisszák mögött az elmúlt zűrzavaros, nehéz hetekben.

Mikor kapott utoljára fizetést?

Bochkor Gábor: Négy hónapja.

Gondolom, nincsenek filléres gondjai, de ezt azért megérzi?

Sok pénzről van szó, nyilván megrendít a dolog, de a tartalékaimból néhány évig még ellennék. Más kérdés, hogy nem így tervezem a jövőt.

Nézzük először a múltat. Hogyan élte meg az elmúlt hónapokat?

Napi kapcsolatban voltam a Neo FM vezetőivel, a beavatottak közé tartoztam, így már tavasszal tudtam, hogy komoly gondok vannak. Május környékén sejtettem, hogy ebből akár nagy baj is lehet, aztán jött a reménysugár, a semmiből feltűnt egy új tulajdonos, aki egy forintért megvette a céget, és vállalta a bérek, és az adósságok fizetését.

Hittek ebben?

Nem értettem a konstrukciót, de optimisták voltunk, elkezdtünk újra élő adásokat adni. Aztán elfogyott a türelem, rájöttünk, hogy az új tulajdonos nem akar ebbe pénzt fektetni. Sok kollégának ennyi idő után már napi betevőre kellett volna a fizetése. Mi, akik nem alkalmazottak voltunk, hanem szerződésesek, felhívtuk a tulajdonos figyelmét, hogy stáb nélkül nem tudunk dolgozni, állítsák vissza az eredeti állapotot. Nem is reagáltak rá. Helyette olyan kommentárokat kaptunk, hogy „nem szeretjük az olyan embereket, akik csak a pénzért dolgoznak."

Akkor az új tulajdonossal még vannak rendezetlen ügyeik.

Hogyne, egy hitelező vagyok, akinek tartoznak. Med­veczky Mihály (a Neo FM új tulajdonosa – a szerk.) emellett megengedhetetlen hangott ütött meg a dolgo­zókkal szemben, egyszer fel is szólaltam, hogy nem a va­zal­lusaival beszél, hagyja ezt abba. Ha néha belehallgatunk a rádióba, szomorúan konstatáljuk: ilyen vezetés alatt nincs jövője.

Milyen érzés volt egy süllyedő hajó fedélzetén viccelődni reggelente?

Nagyon rossz, de minden szomorú történetben van valami komikum, a végén már kínunkban nevettünk. A visszajelzések szerint a hallgatók nem érezték, milyen lelkiállapotban voltunk. Az utolsó adás végtelenül szomorú volt, ugyanakkor meghatott az az összetartás, ami ez idő közben kialakult közöttünk. Éppen ezért keserűség sincs bennem. Folyamatosan elemeztünk, tervezgettünk. Voga átjött hozzánk borozni, annyit beszéltünk, hogy ott is aludt.

Boros Lajos már korábban eldöntötte, kiszáll a Bumerángból
Boros Lajos ezzel szemben azt mondta, megkönnyebbült.

Az ő helyzete picit más. Mi úgy voltunk vele, hogy elveszítjük az állásunkat, a megélhetésünket, a műsort, mindent, Lajos azonban lélekben már korábban felkészült erre. Ő a szép búcsú lehetőségét veszítette el.

Hogyan tovább, lesz még Bumeráng?

Őszintén mondom: nem tudom. Vannak tervek, amikről még nem beszélhetek, de egy-két héten belül okosabb leszek. Miután a Sláger Rádió megszűnt, két évbe telt, mire újra összeraktuk a Neóban a régi stábot. Most nagy az összetartás, közös terveken dolgozunk, de senkit nem akarunk ígéretekkel kábítani. Aki el tud helyezkedni, dolgozzon. Ha egyszer valamikor lesz egy új országos kereskedelmi rádió, a tulajdonosnak úgyis hozzájuk kell fordulnia, mert nincsenek jobbak a szakmában.

Sokáig lesz munkanélküli? Egyáltalán, el tudja képzelni az életét reggeli rádiózás nélkül?

Nem tudom, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy jövő héten megyünk a Music FM-be. Már a Neo összeomlása előtt is gondolkodtam terveken. Biztosan lesz idő, amikor majd nem kérek a reggeli ébredésekből, de most még nem tartunk itt, szeretnék rádiózni.

Csodálkozom, hogy a többi rádió még nem csapott le az aranytojást tojó tyúkra.

Én nem. Ez egy drága produkció, ráadásul mindenkinek megvannak a saját emberei, műsorterve. Egy reggeli műsor beillesztése bonyolult dolog, sok rádiónál például fiatalabb hallgatóságot céloztak meg, nem illünk a képbe. 20 év tapasztalattal én is azt mondom, nagyon meg kell néznünk, hogy melyik rádióhoz megyünk el.

Állítólag a TV2 Mokka műsorával is tárgyalt.

Ezt én a redőnyösömtől hallottam először, küldött egy sms-t, hogy én vagyok a rá­diózás királya, de legalább most már tudja, hova megyek. Felhívtam, hogy én is megtudjam, mi vár rám. Nem beszéltem erről a TV2-vel.

Nem akar televíziózni?

Felmerült az is, hogy tévében adjuk a Bumerángot, de amúgy a képernyő nem vonz annyira. Túl sok olyan műsorban szerepeltem, amit nem élveztem. A Csaó Darwin például siker volt, de utáltam. Ugyanakkor a Buzera bebukott, azt meg élveztem. A rádióban az a jó, hogy kevesen szólnak bele a dolgodba, ha jó vagy, te vagy jó, ha buksz, te buksz.

A párja, Várkonyi Andrea hogyan viselte az elmúlt hetek hullámvölgyeit?

Andival minden kérdést megbeszélünk egymással. Ha neki öröme, bánata van a TV2-ben, ő is elmondja nekem. Most annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy le a kalappal, milyen összetartóan, méltósággal csináltuk végig ezt az egészet. Elmentünk nyaralni, Toscanában barátokkal kibéreltünk egy házat, aztán néhány nap skó­ciai viszkikóstolás következett. Az utazásokat nem mérgezte meg ez az egész ügy.

Nóra, a kislányuk felfogott-e bármit az egészből?

Hogyne, leültünk vele, elmondtuk, hogy apa most egy darabig nem fog dolgozni, de minden rendben van. Ő visszakapta az apukáját, reggelente átszökik az ágyunkba, és a karomat puszilgatja. Ez azért jó érzés.

forrás: Vasárnapi Blikk

A többszörös eMeRTon-díjas énekes-színész, Gergely Róbert és párja eladták budai otthonukat, hogy megszabaduljanak nyolcmillió forintos svájci frankos hitelüktől.

– Körülbelül nyolcmillió forintnyi svájcifrank-hitel volt a lakáson. Havi nyolcvanötezerre ment fel a törlesztőm. Hitelcsapdába kerültem. Még huszonöt évig a bank „fogságában" lettem volna, ha nem lépek valamit. Felajánlották, hogy egy összegben kifizethetem a tartozásomat. Januárban átváltottam a hitelt forintalapúra. Azzal, hogy sikerült eladni a lakást, egy összegben ki tudtam fizetni az adósságomat. Szeretném végre jól érezni magam színészként – mondta a hot! magazinnak az énekes-színész, akinek óriási szerencséje volt. Három hét alatt talált a lakásra vevőt.

– Nagyon gyorsan új otthon után kell néznünk. Néhány napja még úgy volt, hogy bérelt lakásba költözünk, de most úgy áll a helyzet, hogy inkább egy Pest megyei kistelepülésen veszünk magunknak egy kertes kis házikót, és ott fogunk élni. Úgy néz ki, Fortuna kegyes hozzánk: a legnagyobb bajban kaptunk egy nagyon jó ajánlatot. Ha minden jól megy, nem maradunk hajléktalanok.

Hot nyomán a Blikk.

A szerbiai Vajdaságba költözött Bakács Tibor a családjával. Az utóbbi időben csak szalámitolvajként emlegetett kritikus nem bánja önkéntes száműzetését. Örül, hogy kisfia már szerb állampolgár.

Elbujdokolt a világ elől családjával Bakács Tibor Settenkedő, aki másfél éve azért került a címlapokra, mert 4532 forint értékben szalámit és sajtot lopott egy hipermarketből. A bíróság 50 ezer forint pénzbírságra ítélte a kritikust, aki ennél jóval többet vesztett: az esetet követően nem dolgozhatott rádiós műsorvezetőként, a színházából kényszerszabadságra küldték, így anyagilag ellehetetlenült.

Az elmúlt hónapokban nem lehetett róla tudni semmit, ám tegnap egy sajtóeseményen megjelent. Itt kollégáival arról beszélgetett, mit lehet tenni az egyre elharapózó erőszakos bűncselekmények ellen. Bakács késve érkezett, de gyorsan felvette a fonalat, és elmondta véleményét a témáról. Később munkatársunknak úgy nyilatkozott, nagyon örül, hogy már nem a nyilvánosság előtt éli az életét.

– Nem is vagyok sokat Magyarországon. Az időm nagy részét Szerbiában töltöm, és ott jól érzem magam. Minden pénteken feljövök a Tilos Rádióba műsort vezetni, tehát nem hagytam el teljesen az országot, de leléptem. Szerbia egy jó hely. A fehér kenyér fantasztikus, a pálinka is. És sokkal olcsóbb az élet – mondta a Borsnak Settenkedő, akinek az élettársa vajdasági magyar.

Arra a kérdésre, hogy miért költözött el, Bakács felkapta a vizet. – Hogy mi volt az oka? Na ne, ez nagyon komolytalan. Én szalámit loptam, nem tud róla? Kinyírtak. Ne szórakozzon már velem! Ráadásul a média vastagon benne volt! Én befejeztem itt ezt az egészet! De nem baj, mert nem haltam meg. Maga sokkal rosszabb helyzetben van, mert ebben az országban olyan emberek vannak bizonyos pozíciókban, akik a szaláminál többet loptak – mondta Bakács.

Mint az egykori zsűritagtól megtudtuk, fia, a lassan egyéves Bence már szerb állampolgárként született.

Harcosokkal küzdött

Bakács Tibor tegnap délután megmutatta, hogy igenis van még benne küzdőszellem.
– Na, gyere te köcsög! – kiáltotta, majd teljes erejével visszaütött, amikor a magyar önvédelmi küzdőrendszer, a Tactical CQC instruktorai rajta mutattak be néhány fogást.

Forrás: borsonline

Elszomorítóan nehéz és kegyetlen életet szánt a sors Havas Henrik unokáinak, Kingának (17) és Petrának (13).

A két gyönyörű tinilány tavaly júniusban vesztette el szeretett édesanyját, a mérhetetlen fájdalom mellett azt is el kell viselniük, hogy életük legnehezebb szakaszában nélkülözni kénytelenek. Édesapjuk, ifjabb Havas Henrik ugyanis hosszú hónapok óta egy fillér gyerektartást sem fizet, már több mint egymillió forinttal tartozik a gyerekek nagynénjének, gyámjának, Erikának. A nagyszülők elmondása szerint apai nagypapájuk, idősebb Havas Henrik sem igazán törődik a gyerekekkel.

A lányok saját kérésükre az anyai nagyszülőknél élnek Erikával az édesanyjuk elvesztése óta. Csupán háromháznyira onnan, ahol felcseperedtek. A lányok anyai nagyanyja, Erzsike néni szomorúan invitál be bennünket a konyhába, amikor elmondjuk, mi járatban vagyunk. Ám mielőtt bármit is mondana szól a férjének, Ottó bácsinak, hogy ő is hallja jövetelünk okát. Alaposan végigmérnek bennünket, mielőtt bármit is mondanak.

– Egy év egy hónapja halt meg a lányunk, Évi. Havi százezer forint gyerektartást ítélt meg a bíróság a két gyerek után. Ezt vállalta az apjuk, de azóta sem fizet – sóhajtott Erzsike. – Erika bement a bírósághoz, amikor panasznap volt, és elmesélte, mi a helyzet. A bíróság pedig hivatalból végrehajtást kezdeményezett az apa ellen. Ez szeptemberben volt, de azóta sem kaptunk egy fillért sem. Már több mint egymillióval tartozik.

– A legrosszabb az egészben az, hogy fogalmunk sincs arról, hogy az apjuk hol él, és mit dolgozik. Sem lakása, sem pedig bejelentett munkahelye nincs. Azaz papíron semmi sincs a nevén. Akkor volt utoljára nálunk, amikor a lányunk meghalt. Amíg nem szóltunk rá, addig a közműveket sem íratta át a nevére. Az elhunyt lányunk nevére jöttek azok is. Inkább nem is beszélek róla, mert csak felhúzom magam – csatlakozott a beszélgetéshez a nagypapa.

– Ahogy ő, úgy az idősebb Havas is csak ígérget. tavaly még azt mondta, majd rendezi a fia tartozását, de ő sem fizetett. Megígérte a lányoknak, hogy nekik adja a házat, ahol éltek, de persze abból sem lett semmi. Ott is egy rokona lakik - tette hozzá a férfi.

Az anyagi nehézségeikről is csak félmondatokban beszélnek. Ez egy kis település, nem akarják, hogy a nehézségeik beszédtéma legyen.

– Kettőnk nyugdíja jó, ha a rezsire elég. A családi pótlék az árvaellátással együtt kilencvenezer forint. Ebből és Erika fizetéséből élünk most öten. Menjek segélyért!? Égessem magam néhány ezerért? Na, mi nem olyan emberek vagyunk. A kertben megterem a zöldség, paprika, paradicsom, arra legalább nem kell költeni – teszi hozzá Erzsike.

Kifelé jövet a nagypapa megmutatja a szobájukat, a lányuk, Évike néz le ránk az egyik falról. Az egyiken kedvesen elgondolkozik, a másikon némi szomorúság látszik a tekintetén.

– Életében nem szerették a lányomat, a halála után már ne szeressék – mondja a papa. Szavak nélkül is tudjuk, kikről beszél, hiszen a környéken mindenki imádta a lányt. Közben Erzsike néni elfordul, hogy ne lássuk, sír.

Felhívtuk a fiatalabb és az idősebb Havas Henriket is, hogy megkérdezzük, miért nem segítik jobban a lányokat; előbbi sűrű káromkodással reagált, utóbbi pedig nem nyilatkozott.

blikk.hu